Kinek van bakancslistája?! Mit szeretnétek mindenképp kipróbálni, hova szeretnétek eljutni, milyen álmok vannak előttetek?

Andrássy Réka : Lehetetlen bakancslista

/Andrássy Réka egy napraforgómező közepén áll, de csak válláig látszik, ahogy épp kikandikál egy napraforgó mögül. Bájosan nevet ránk, széles mosollyal. Vörössel színezett barna haja hátul összefogva, szemöldöke barna, szépen formázott. Kékeszöld szemét a nevetéstől picit összehúzza, szeme sarkában több nevetőránc is megjelenik. Réka arca hosszúkás, szemeiből sugárzik a boldogság és egy csöppnyi huncutság. Ahogy kikukucskál a virág mögül fejét jobbra billenti, jól látszik karcsú nyaka. Arca bal felét kitakarja a fejmagasságban lévő napraforgó élénksárga virága. A napraforgóvirág közepén, a szirmok tövében egy méhecske pihen. Réka ajka telt, fülében ezüstszínű fülbevaló, amely végén egy nagyobb méretű ezüstszínű gyöngy függ. Ruhája szürke színű, a nyakkivágás olyan, mintha a póló alól egy trikó vállpántja látszana. Mögötte hatalmasodnak a napraforgómező virágai, fölötte a nyári világoskék ég, de a háttér kissé homályos./